Tisztában vagyok vele, hogy a következő bejegyzés akár ezreket is elérhetne, ha TikTok-on feliratoznám, látványos nyilakat illesztenék be a megfelelő helyekre és az egyik alsó sarokban jobbra és balra ráznám a fejem, miközben hozzáteszem a dolgokhoz a saját megjegyzéseimet. Csak ez nem én vagyok. Nem magamra, hanem a valóságra szeretném felhívni a figyelmet és bízom benne, hogy a rezonancia így is működik.
Szándékos kondicionálás
Ismét egy videót hoztam, aminek az intró utáni első 4 percére szeretném felhívni a figyelmet, 0:21 – 4:16 között, mivel pontosan erről szól a pride. Nyugaton nagyüzemben folyik a gyerekek agymosása és programozása, ami igenis felháborító és igenis emberiségellenes lépés, amit az LMBTQ rajongók nem hajlandók tudomásul venni, mert azt hiszik, hogy ebből bármi is értük van.
Az idézetek – szabad fordításban:
Aldous Huxley: Bátor Új Világ: „Az ember azért hiszi el a dolgokat, mert arra lett kondicionálva, hogy elhiggye azokat.”
Peter Hitchens: ” Van értelme a nyilvános vitának egy olyan társadalomban, ahol csupán néhány embert tanítottak meg gondolkodni, miközben milliókat tanítottak meg arra, hogy mit gondoljanak?”
Mokokoma Mokhonoana: „‘Normális embernek’ az számít, aki azután ‘marad’, miután a társadalom kipréselt minden nem szokványos véleményt és törekvést az emberi lényből.”
Adolf Hitler: „Csak az nyeri meg a jövőt, aki birtokolja az ifjúságot.”
Arisztotelész: „Add nekem a gyereket hét éves koráig és megmutatom neked a férfit”
Rudolf Steiner: „A csecsemők és a kisgyermekek olyan érzékenyek az őket körölvevő környezetre, hogy az érzéki benyomások beépülnek lényük fiziológiájába.”
A videóhoz és az idézetekhez nincs hozzáfűzni valóm, mert ezen nincs mit szépíteni vagy magyarázni. Ez pontosan az, aminek a fentiekből is látszik: Egy kisebbség eredetileg nemes érdekeit és mozgalmát felhasználva egy veszélyes fegyvert készítettek belőle, ami elsősorban a gyermekeinkre szegeződik, mert ők még könnyen formálhatók. Ennyi.
Én pedig sem homofób, sem transzfób nem vagyok. Ha mindenképpen jelzőkkel szeretnének illetni az LMBTQ tagok, akkor egyedül a pride fóbiát vagyok hajlandó bevállalni és pontosan a fenti okok miatt.
A kedvenc meleg filmem a Brokeback Mountain, a kedvenc meleg karakterem pedig az Amerikai Pite legénybúcsús fazonja. A Pite táncversenye pedig azóta is mindent visz és igen, a gyerekekkel együtt is nevettünk már rajta, nem is egyszer.
Vélemény, hozzászólás?