Mi kell egy nyugatbarát cég vevői auditjához, hogy felejthetetlen és szórakoztató legyen? Természetesen az LMBTQ+. A személyi jogok védelme érdekében az alábbi történet lényegtelen elemeit megváltoztattam, de maga a sztori pont így történt – legalábbis így jutott el hozzám az ország másik végéből, egy fősulis barátnőmtől.
A cég
Vidéki közepes élelmiszeripari cégről beszélünk, erős nyugati ráhatással, azaz az összes irodai alkalmazottnak illik tisztában lennie a legújabb trendekkel, illemszabályokkal és etikai követelményekkel és ezt évente tanúsítania is kell egy kötelező online tréning keretében.
Az egyik főszereplő már tavaly is megbeszélte a másikkal, hogy ha hazugságvizsgálót kötnének a beosztottakra, tuti mindenki megbukna. Történt ugyanis, hogy az LMBTQ+ dolgai három éve extra figyelmet kaptak és már kötelező bepipálni, hogy jelenteni fogják a HR-nek, ha az egyik kolléga nem a preferált „she”, „he”, „they”, „ze”, „xe” névmással utal a másikra…
Szemléltetésképp: emberünk kiheverte a babgulyás mellékhatásait és a race car után holnap már hupikék, háromnemű Törpillának fogja érezni magát. Bár férfinak született, több a szőr az arcán mint egy latin nőnek és a hupikék unisex öltözék sem enged következtetni női mivoltára, ő mégis besértődik ha „he”-ként utalsz rá, mert ő mától „she” lett.
A race car mém:
Az auditor csapat
Egy olyan konszernről van szó, amelynek 5 éve külön értékesítő csapatot dedikáltak a magyar vállalatnál. Az audit célja az új EU irányelveknek megfelelő technológiai folyamatok ellenőrzése volt. A hazai egységnél a sales csapaton kívül még senki nem találkozott velük személyesen.
Az ügyvezető helyettes, nevezzük Ákosnak, figyelmeztette az „élelmiszeripari mérnők főmuftit”, nevezzük Gábornak, hogy ne lepődjön meg, mert a hat holland és svájci vendégből az egyik holland tavaly előtt még férfi volt és Julian-nak hívták, de azóta Julia lett belőle.
A fenti háttértörténet után Gábornak meglehetősen nehezére esett nem meglepődni és nem ezt a különös vendéget tanulmányozni, aki hátulról és oldalról férfinak nézett ki, annak ellenére, hogy a kötelező fehér köpenyt viselte, és szemből sem mutatkozott rajta túl sok nőiesség a szolidan kihúzott szemén és a vállig érő, egyenesre vasalt, melírozott szőke haján kívül.
Julia a női mosdót használta, a takarítónő legnagyobb meglepetésére, hiszen ő nem tudta, hogy női neve van. Mint kiderült, a férfi kollégáknak a köpeny alatt lapuló domborulatok is feltűntek, de akkor már el kellett hagyniuk a helyiséget, hogy kitörhessen belőlük a nevetés a sok szinonima hallatán.
A paparazzikat is meghazudtolva, nem is egy fotót lőttek az illetőről és mindezt úgy, hogy senki ne vegye észre. Miután megkértem a barátnőm pasiját, hogy mutassa meg a felvételeket, volt alkalmam női szemmel is rápillantani a részletekre. Én szilikon helyett a Seth Rogen-féle „man boobs”-t (filmekben férfi csöcsnek vagy zsírcsöcsnek fordítják) véltem felfedezni, abból is egy sikeres, edzésmentes fogyókúra utánit.
A belső megbeszélés
Állítólag a vidéki multiszerű cég vezetői egymás között egy kocsist is meghazudtoló stílusban szoktak kommunikálni. A homofób és a szexuális poénok és viccek alap témák Ákosnál és a céges csapatépítőkön hatalmas és vidám tömeg szokott köré gyűlni. Egy élő lexikon, aki az összes 18 karikás viccet ismeri és nem fogja vissza magát a megosztásukkal sem.
Ákosból a következő mondatáradat tört ki az audit után: „És még engem akarnak kirúgni, ha bu..-nak nevezem? Miért baj az, ha kimondom az igazságot? Mi az, hogy neki joga van megsértődni, nekem meg nincs? Itt ijesztget. Most két hétig miniszoknyás faszikról fogok álmodni… És még én vagyok a paraszt, ha kimondom a bu… szót? De hát akkor is bu…!”
A barátnőm pasija a női mosdó használatát kifogásolta és megkérdezte párját, hogy mit szólna, ha egy ilyen ember jönne szembe vele. Ő azt mondta, hogy semmit, mivel a női mosdóban zárt ajtók mögött szokták a hölgyek a dolgukat végezni, de egy női öltözőben azért nem óhajtana vele összefutni.
Egyébként valószínűleg azért lett Julia, mert a férfiakat szereti, tehát a hímneműek nagyobb veszélyben lennének a férfi WC-ben a piszoár mellett, ahol mindenki azt stíröl, amit és akit akar és vannak, akik szoktak is.
Ez már saját tapasztalat: amikor egy építőipari cégnél dolgoztam, az egyik tervező (mérnök diplomával) rendszeresen megosztotta velem a többi kollégám miniatűr méreteit annak ellenére, hogy sosem kértem tőle ilyen infókat.
Saját hozzáfűznivalóm a témához
Budapesten több a zászlós kitűző és a pride eszmét hangoztató woke személy, de vidéken ez a magyar valóság. Ez a válasz egy olyan erőszakos lobbira, amivel elsősorban a gyerekek agyát akarják átmosni.
Ami évezredeken keresztül nyilvánvaló volt, az mára sértővé vált. A tagok pedig, ahogy az eredeti kifejezés is utal rá, büszkén aggasztgatnak kisebbnél kisebb címkéket magukra és napról napra távolodnak el az igazságtól és az igazi forrástól.
A szivárványzászlós bejegyzéseimben részletesen is kifejtem az erről alkotott véleményemet, sőt másokét is, például egy meleg költőét. Ami a könyvből kimaradt, az itt a blogon több részletben is megtalálható.
Vélemény, hozzászólás?